Vízimalmok

A vízimalom a vízenergiát kétféle szerkezettel hasznosíthatta.
A vízszintes síkban forgó kerék tengelye egyben az őrlőmű forgástengelyét képezte, mint a turbina. Ez az egyszerűbb malomszerkezet a mai Románia, Norvégia, Bulgária, a délszláv államok területén volt használatos a 20. századig.
A másik szerkezettípusban a vízszintes tengelyen forgó vízikerék fogaskerék-áttételen keresztül hajtotta meg az őrlőszerkezetet. A középkori Európában ez a római típusú malom terjedt el, s ez honosodott meg a magyarság körében is. Magyarországról az elsőként említett típusra nem ismerünk példát.
A vízikerék meghajtási módja alapján megkülönböztetünk alulcsapó, középencsapó és felülcsapó vízimalmot. Alulcsapó vízimalomnál a vízsodor kereket alulról hajtotta, a felülcsapó malom esetében a vizet a vízikerék fölé vezették, a középencsapó kerekeknél pedig a vizet a kerék közepén vezették be.
Nagyon fontos, hogy különbséget tegyünk patakmalom és a hajómalom között. Az előbbi kisebb vízfolyású patak vagy gáttal mesterségesen duzzasztott csatorna mellett, partra épített malomszerkezet, utóbbi úszó hajótestekre helyezett malom, aminek a helyét – hajózható folyókon – változtatni lehetett.
A 19. századi malomösszeírások szerint hazánkban az őrlőszerkezetek nagyobb hányadát nem a szárazmalmok, hanem a vízimalmok képezték. Ennek oka részint a vízimalmok elterjedésének kedvező természeti viszonyaink, másrészt a szárazmalom állati vagy emberi hajtóerőt igényeltek.
 Ondrej Kase Jersey