A keresztény szerzetesek életüket a Megváltónak, Jézus Krisztusnak és az evangélium radikális követésének szentelik. Életformájukat az ismert hármas fogadalom öleli körül: a szegénységi fogadalom (a magántulajdonról való lemondást és a javak testvéri megosztását jelenti); a tisztaság fogadalma (az önként vállalt nőtlenséget jelenti); és az engedelmesség fogadalma, ami arra vonatkozik, hogy a szerzetes Isten akaratát keresi az elöljárók és a közösség döntéseiben, és ezért szabadon aláveti magát ezeknek.
Szent Benedek 529 körül íródott Regulája a nyugati monostorok életének, lelkiségének iránytűje lett. Ezt a 817-es aacheni zsinaton határozatba is foglalták. A bencések azonban hosszú ideig nem törekedtek arra, hogy egységes, centralizált szervezetet hozzanak létre. A 13. század hivatalos pápai irataiban gyakran előfordul ugyan a „Szent Benedek Rendje” – „Ordo Sancti Benedicti” – kifejezés, ez azonban egyszerűen azokra a monostorokra vonatkozik, amelyek Szent Benedek Regulája szerint élnek.
A bencés elnevezés csak a 17. században jelenik meg, de még mindig nem egy meghatározott „rend” – „ordo” – jelentésben. A 19. század végén, XIII. Leó pápa révén jött létre a Bencés Konföderáció, amely összefoglalja a különféle bencés csoportokat. A pápai döntés még ekkor sem hozott létre mai értelemben vett, egységes szerzetesrendet, ugyanakkor felállította a bencések római nemzetközi tanulmányi házát, a Szent Anzelm Kollégiumot, valamint kinevezte az „abbas primas”-t, a prímás apátot.
A középkorban egy benedeki ihletésű szerzetesség létezett, amely egységesség hiányában bencés szerzetesrendek hatását keltette. Életformájuk jellegzetessége, hogy a bencések egész életükre egyetlen közösség mellett kötelezik el magukat. Ez a stabilitas fogadalma. Életük keretét tehát a stabilitas (állandóság, egyhelyben maradás), a liturgia (közösségben végzett imádság), a lectio divina (a Szentírás imádságos olvasása) és a munka ritmusa jelöli ki.
Nick Boyle Jersey
Skip to content
