Borsi

Sátoraljaújhelytől 3 kilométerre, a szlovák-magyar határ mellett fekszik, a Zempléni-hegység déli lábánál. Neve a régi magyar Bors személynévből ered. (A bors ótörök szó, jelentése: erős.) A mai község területén már az újkőkorban is éltek emberek. A 8. századból is találtak itt temetkezéseket, melyeket szlovák kutatók korai szláv síroknak tartanak. 1221-ben Borsy néven említi először egy fennmaradt oklevél. 1284-ben “Borsi”, 1390-ben “Borsy” alakban szerepel a forrásokban. Sárospatak várának uradalmához tartozott. 1284-ben a sátoraljaújhelyi uradalom része. A Perényiek, majd a Pálóczyak birtoka is többek között. 1615-ben pedig a Lorántffy családé és ezúton a Rákócziaké. Lakói mezőgazdasággal és bognármesterséggel foglalkoztak. A falu református temploma a 13. században épült román stílusban, a 16. és a 20. században átépítették. Nyílván itt keresztelték meg a fejedelmet. A trianoni békeszerződésig Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott, ezután a csehszlovák állam része lett. 1938 és 1944 között újra Magyarországé volt. A második világháború után a falu magyar lakosságának egy részét áttelepítették Magyarországra, helyükre szlovákok települtek. Margus Hunt Womens Jersey