Régészeti leletek – például sírkövek – igazolják, hogy a 2–3. században már megfordultak és éltek zsidók a római Pannonia provincia területén, de ezek főleg utazó kereskedők voltak. Hászdáj ibn Sáprut levele alapján valószínűsíthetjük, hogy már nem csak vándorló kereskedőkkel, hanem letelepedett zsidókkal is találkozhatunk a 9–10. században a Kárpátok bércei között.
A zsidók életét egészen a 11. század végéig nem szabályozták törvények hazánk területén, ekkor Szent László (1092-ben) a vegyes házasságot korlátozó és a vasárnapi munkát szigorúan tiltó törvényeket hozott.
A zsidóság letelepedését csak a püspöki székhelyeken engedélyezték, de a későbbiekben a szabad királyi városokban is letelepedhettek. Ennek ellenére a zsidók az ország gazdasági ügyeinek intézésében továbbra is fontos szerepet játszhattak. Majd az Aranybulla (1222) megtiltotta, hogy izraeliták pénzváltók, vámosok, sókamarások lehessenek, így a legkomolyabb regálé jövedelmek ellenőrzéséből kiszorultak, valamint az idegenek által birtokolt földek megváltásáról is rendelkezett II. András: ezek szerint lehetővé kellett tenni, hogy magyarok válthassák meg az idegen népek kezén levő földterületeket. 1233-ban pápai követ jelenlétében megerősítették az Aranybulla rendelkezéseit, valamint bevezették az 1215-ös lateráni zsinat határozatait a zsidók öltözködéséről és tulajdonviszonyairól.
Magyarországon azonban nem beszélhetünk zsidóüldözésről, már csak azért sem, mert a zsidó gazdasági szereplőktől – kereskedőktől – származó adókra szükség volt az ország újjáépítéséhez a tatárjárást követő időkben. I. (Nagy) Lajos országlása idején (1235–70) kellett elhagyniuk az izraelita vallásúaknak egy időre az ország egész területét (1360–64). Amikor Nagy Lajos visszaengedte őket Magyarországra, saját oltalma alá helyezte őket.
A 14. században jelentős számú zsidó vándorolt Nyugat-Európából hazánkba a meglehetősen nagymértékű türelem miatt. Luxemburgi Zsigmond engedélyezte, hogy néhány nemesi birtokon is letelepedjenek a királyi városok mellett. Helyzetük Hunyadi Mátyás alatt tovább javult, zsidó prefektust nevezett ki, aki a zsidókat illető minden kérdésben dönthetett. Ez a középkori magyarországi zsidóság virágkora volt, amelynek építészeti emlékei – részben betemetve – ma is megtalálhatók a budai királyi várban.
A török hódoltság korában Buda bevétele után a zsidók egy részét a szultán magával vitette birodalmába. Erdélyben a reformáció vallási türelmének terjedése következtében nem volt tapasztalható zsidóellenes magatartás.
A 17. század végén, a török világ elmúltával, a Hódoltság területén élő zsidók a török birodalom területére húzódtak vissza, helyükre nyugatról érkeztek mások. A Habsburg-ház tiltó rendelkezései következtében –tudni illik, hogy izraeliták nem költözhettek a városokba – főleg a nemesség birtokainak igazgatásában és a falvak kereskedelmi ellátásában vettek részt. Majd Mária Terézia a 18. században az ország területén élő zsidókra megtűrésükért új, nagy összegű adót vetett ki. Ezt követően II. József – amellett, hogy héber vezetékneveiket németre kellett cserélniük – türelmi rendeletében komoly előnyöket biztosított az izraelita vallásúak számára.
A XIX. század elejére az ipari és kereskedelmi fellendüléssel – melyben komoly szerepet játszottak – fokozatosan bekerültek az ország gazdasági életébe. A korlátozó rendelkezések egy része is fennmaradt, de ezek az új viszonyok között már nem bírtak olyan jelentőséggel, sőt: pozitív fordulatok is következtek. 1840-ben kimondták, hogy a zsidók az ország területén – a bányavárosok kivételével – bárhol letelepedhetnek, gyárakat alapíthatnak, kereskedelmi tevékenységet folytathatnak. A kedvező törvényi feltételek következtében nagyszámú zsidóság telepedett meg hazánkban, ennek következtében Európa egyik legnagyobb létszámú közössége alakult ki nálunk.
Az 1848–49-es magyar szabadságharcban a zsidóság már magától értetődően vett részt, majd a szabadságharc leverése után külön adóval büntették az egész magyarországi izraelita közösséget „bűnükért”. A Kiegyezést (1867) követően megszületett az úgynevezett emancipációs törvény a zsidók egyenjogúsításáról – polgári és politikai jogok tekintetében egyaránt.
1895-ben a magyar országgyűlés a zsidó vallást „bevett vallássá” nyilvánította, azaz a többi felekezettel egyenrangúnak nyilvánította, valamint törvényt hoztak a vegyes házasságok engedélyezéséről.
Pete Rose Womens Jersey
Skip to content
