A reformáció Magyarországon

A 16. század közepére Wittenbergből hazánkba is eljutottak és elterjedtek Luther Márton tanai, melyek pozitív táptalajra leltek a vallási gondolkodásban. A németajkú közvetítéssel hazánkba is eljutó tanok hatására a szászok, magyarok és szlovákok egyaránt megszervezték evangélikus, avagy lutheránus egyházaikat.
A történelmi tér – az ország három részre szakadása – igencsak kedvezett a reformáció térhódításának. Az új irányzat kedvező alternatívát kínált mind az elnyomó, katolikus Habsburgok ellen, mind pedig az oszmán térhódítással szemben. Ez a történelmi kényszerhelyzet nagyban hozzájárult a reformáció nagy ívű terjedéséhez.
Eleinte Luther tanai domináltak, de hamar ismertté váltak Zwingli és Kálvin nézetei is. Elsősorban a magyar kisnemesség, valamint a szabadosságban élő hajdúk tértek át hamar a kálvinista (református) hitre. A 16. század második felére már a magyarság túlnyomó része kálvinista lett. A szászok és a szlovákok megmaradtak a lutheránus vallás mellett. A magyarok közül csak a nyugat-dunántúli magyarok maradtak többségükben lutheránusok. II. Miksa császár katolikus volt és az is maradt, de pártolta a reformációt. A Királyi Magyarország főméltóságú, illetve katonai vezetői beosztásaiba lelkes protestánsokat nevezett ki. A 16. század utolsó évtizedeiben a legfőbb, országos tisztségeket protestáns főurak viselték. A török hódoltság alatt álló területeken a törökök nem szóltak bele a keresztények vallási ügyeibe, a lakosság szabadon választhatta meg a vallását. János Zsigmond erdélyi fejedelem is a reformáció hívévé vált, és a kálvinizmus Erdélyben egyenesen az államvallás rangjára emelkedett. Az erdélyi szászok megtartották a lutheránus vallást. A székelyek és más magyar nemzetiségű protestánsok pedig csatlakoztak a kálvini reformációhoz. A protestáns szablyás magyar urak közül a 16–17. század végén élt Bocskai Istvánt érdemes név szerint megemlíteni: a fejedelem szobra ott áll a reformáció genfi emlékművén is.
A magyarok egy kisebb része a reformáció radikális irányzatát képviselő új, unitárius egyházhoz csatlakozott. Az erdélyben élő etnikumok közül az ortodox vallású erdélyi románokat nem érintette meg a reformáció.
 Tom Compton Womens Jersey