A tanító-oktató munka helyett a tervező pályára lépő építész 1888-ban saját irodát nyitott, melynek második székhelyét (a mai Almássy tér 11. szám alatt állót) saját maga tervezte, s otthonául is ezt az épületet választotta.
A késői historizmus mestere számos eklektikus elemet is alkalmazott épületeiben, hírnevét középületeivel alapozta meg, legnagyobb sikerét a milleniumi kiállítás Történelmi épületcsoportjával érte el.
Keze munkáját dicséri a Nemzeti Bank, a Budapesti Értéktőzsde, a mai Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium épülete.
Épületei – mintegy másfélszáz alkotás: megyeházák, középiskolák, templomok, fürdők, bérházak, villák, kastélyok, katonai épületek, posták, színházak és szállodák – a történelmi Magyarország egész területén megtalálhatók.
Tanulmányútjai során beutazta szinte egész Európát, többször járt Olaszországban, Németországban, Egyiptomban.
Az első világháború után már nem tervezett, de a művészeti közélet aktív résztvevője volt. Az Építőmesterek Ipartestületének elnöke, a Magyar Mérnök- és Építészegylet elnöke (1904–1907), majd aktív tagja volt, valamint a Műemlékek Országos Bizottsága, az Országos Iparművészeti Társulat és az Országos Középítési Tanács tagjai közé is tartozott.
1928. április 27-én, amerikai útjáról hazatérőben, Svájcban halt meg. A Vajdahunyadvárban ravatalozták fel, és innen kísérte a díszmenet a Kerepesi temetőbe.
