Pozsonyi Koronázó Templom
Pozsony városának egyik legnagyobb s legjelentősebb múlttal rendelkező szakrális épülete a Szent Márton Koronázó Templom, amely a történelmi városközpont nyugati határán fekszik, közel a pozsonyi várhoz. A templom még a 13. században épült, először római stílusban, majd gótikus formák szerint alakították át. A katedrális nem hiába érdemelte ki a koronázó jelzőt, hiszen számos osztrák császárt és magyar királyt, királynőt itt választottak meg uralkodónak, többek között Mária Teréziát is. Pozsony temploma az Oszmán háborúk idején vált magyar koronázó központtá. A templom 85 méter magas tornyáról pedig elmondható, hogy korábban kilátópontként is működött.