Simontornya

A város és a környező terület már ősidők óta lakott. A honfoglalás után az Árpád család birtokolta a környéket és besenyőket telepített a vidékre. Így keletkezett a Sió jobb partján egy „Menend” elnevezésű falu. Vele szemben a Sió bal partján mocsárral körülvéve Sziget község húzódott meg, s mindkettőjüktől észak-nyugatra „Bord”. E három településből alakult ki Simontornya, miután Simon alországbíró IV. Béla engedélyével vártornyot építtetett az l270-73-as években. Simon halálától a török időkig több főúri család kezén is átment a birtok. A Lackfiak szereztek vásártartási jogot (ebből következően mezővárosi rangot) I. Lajos királytól, és ezzel elindították a települést a fejlődés útján.
A török uralom alatt elmenekült katolikusok miatt könnyen otthonra leltek itt a református hitűek. Erős közösségüket a kurucok szabadságharca utáni rekatolizációs politika gyengítette meg. A vár jelentős „kurucfészeknek” számított. 1707-ben a kuruc katonák visszaverték Rabutin támadását is, de 1709-ben a császári túlerővel szemben megadták magukat. Ezután közel 100 évig a német ajkú Styrum-család birtokolta a vidéket. Jozefinista politikájuk ellenére a magukkal hozott német kézművesek nagyon gyorsan elmagyarosodtak. Maga a család is belátta, hogy mily sokat köszönhet a befogadó országnak, így létrehívták a „Styrum Fundatio”-t mely az elszegényedett nemeseknek biztosított kegyadományt, továbbá a szegény sorsú jó tanuló gyermekek iskoláztatását támogatta.  Sam Gagner Jersey