Testvértelepülési kapcsolatok ápolása

Mórahalom bánsági testvértelepülése Zsombolya, ahonnan a mai napon egy kisebb magyar-román delegáció tett baráti látogatást. Az alkalom során az Ezer Év Parkjában nemrégiben átadott „Horthy Miklós és kora” kiállításról kaptak mélyreható betekintést a vendégek, hogy aztán Mórahalom központját, a testvértelepüléseket ábrázoló fát és az első világégés emlékművét és történetét ismerhessék meg. A szellemi felfrissülés után a földi javak oltárán áldoztak a résztvevők, amelynek keretei között a közös történelmi örökség és a párbeszéd fontosságát, építő hatását a Vanilla Étteremben elfogyasztott finom falatok társaságában emésztették meg.

📖🖋️ A bejegyzésben említett első helyszín kiállítása, mely minden szempontból tényleg történelmi jelentőségű, kiváló szakemberek – Szanka József műgyűjtő, Fodor István igazgató, történész-kurátor és múzeumpedagógus – elkötelezett és állhatatos munkája révén, illetve a „2025. évi Testvértelepülési programok és együttműködések támogatása” című pályázat segítségével jöhetett a világra, amelyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Magyar Kormány biztosított. A zsombolyai látogatók fogadása és vendéglátása szintén az előbb jelzett pályázat és annak biztosítóinak közreműködésével valósulhatott meg.